2017. január 24., kedd

Ugron Zsolna · Meskó Zsolt Szerelemféltők

A ​Szerelemféltők hősnője, az erdélyi származású Anna különös levelezésbe keveredik az évek óta nem látott B.-vel. Egymásnak elküldött történeteikből életük széthullott darabjai újra összeállnak…
Saját levelezésünk adta az ötletet, hogy levélregényt írjunk. Két kitalált szereplő bőrébe bújva folytattuk, és a levelek, történetek végül összeálltak. Egy férfi és egy nő levelezéséből bármi lehet, hiszen az nem más, mint egy hosszúra nyúlt párbeszéd. Vagy néha csak párhuzamos monológok. Nem a klasszikus értelemben vett szerelmes regény. Sok szerelem és sok majdnem szerelem története.



Anno ez a fülszöveg teljesen megfogott. Én a mai napig imádok levelezni,naplót írni. Csodálatos dolog és annyira sajnálom, hogy "kiment a divatból" Nagyon kíváncsi voltam mi szülhet ki belőle és még soha nem olvastam levélregényt, így gondoltam egyszer mindent el kell kezdeni.

A könyv hatalmas csalódás

  

A történet egy verssel kezdődik. Ami kifejezetten tetszett. Ritkán olvasok verseket, de az első vers megfogott, tetszett a hangulata. Pontosan 12 vers van. Minden hónapot egy versel nyit meg az írópáros. Sajnos a további versek nem tetszettek megakasztották a történetet és néha az volt az érzésem nem is igazán illik oda az a vers.
Anna és B levelezése volt az egyetlen pozitívum még amit  a könyvből ki tudok emelni. Nagyon tetszett, ahogyan ez a két ember tíz év elteltével közeledik egymás felé. Jó volt olvasni, hogyan alakítják változtatják meg egymást.Nagyon hamar ráhangolódtam a leveleik olvasására. Kicsit azt éreztem, hogy nekem ezt nem lenne szabad olvasnom. Nem kukucskálhatok mások magánlevelezésébe.
Aztán jöttek a novellák. Minden levél után ott volt egy átkozott novella. Nem tetszettek. Nagyon komor, sötét volt az összes. Teljesen megölte a levelek varázsát. Némely novella végén fellélegzzem, annyira nyomasztott. 
Amilyen váratlanul B életébe betoppan Anna levele, olyan hirtelen vége is szakad, vagy nem? Nekem olyan nincs vége érzésem van. Én hiányoltam Anna búcsúlevelét. Mért nem írt? Kicsit hálatlannak, lezáratlanka érzem.

összegezve


Annak ellenére, hogy nem lett kedvenc a könyv. Örülök, hogy elolvastam. A könyvnek van egy nosztalgikus hangulata, ha ráhangolódik az ember kedvenc lett. Nekem most sajnos nem sikerült. Újra bizonyságot nyert: a novella nem az én műfajom.

2017. január 23., hétfő

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Ez a mini könyv klub első könyve, a romantika téma körében. A tíz könyv közül csak ebben voltam biztos, hogy olvasni szeretném. Így természetes, hogy amikor kiderült, hogy bejutott a döntőbe, sőt ezzel kezdhetünk januárban. Kicsit fellélegeztem. Nos a romantika nem az én világom, így kilépve a korfontzónámból megpróbálok nem minden értékelést azzal kezdeni, hogy nekem ez nem tetszett :) Úgy határoztam megpróbálom a jó oldalát nézni és előítéletek nélkül hozzá állni az olvasásoknak.



Mielőtt megismertem ezt a könyvet, minden ismerősöm aki már olvasta vagy látta filmen ódákat zengett róla. Mennyire jó és érdekes a molyon pl senki nem tudta elolvasni a könyvet papír zsepi nélkül. Így hát én is belekezdtem, gondoltam egy 100 zsepi elég lesz.
Az első néhány oldal után én teljesen ledöbbentem én ezt a könyvet már olvastam csak annak az volt a címe : Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók

Haragudtam a könyvre, az író nőre. Nem tehetek róla és minden rajongótól elnézést kérek, de hát ez ugyan az a sztory. Annyi az eltérés hogy nem a barátság kerül előtérbe, hanem a "szerelem"
Van egy gazdag mozgás sérültünk+szegény lányunk aki véletlenül lesz fő hősünk ápolója+ sok kaland. Nos az Életrevalókban szegény lány helyett egy szegény fickó van....ennyi


Van nekünk egy édes kisLouisa-nk. Akár mennyire is haragszom a könyvre, Lou karakterébe nem tudok belekötni. Imádtam a bohóságát, a fura ruháit és ahogyan szépen lassan megváltozik. Az a csíkos harisnya nadrágos kislány a történet végére felnő, de meg tud őrizni mégis valamit abból a bájból amiért szerettem.


Én ezt a könyvet egyszerűen nem tudom romantikus történetként kezelni. Annyira mély erkölcsi mondanivalója van, hogy az a tény hogy ez a két ember szereti egymást számomra teljesen lényegtelenné vált. Nem tudtam erre koncentrálni. Órákig lehetne  beszélgetni a kinek van igaza? te hogyan döntenél ? kérdésről. Én ezt nem teszem meg. Volt egy pont Lou születésnapja, amikor a történetből kiléptem, már nem akartam a szereplője lenni, nem akartam ott lenni velük. Hátradőltem és csak szemlélődtem.

Sajnos nem volt szükségem a 100 db zsepire. Nem sírtam, de mégis elvitt ez a történet, nagyon messzire.

Nagyon sok kérdést nyitva hagy. Én úgy gondolom jól is van ez így. Lehetne vajon a történetnek más lezárása? Vajon van jogunk egyedül dönteni? Ki a fontos Én vagy Mi? Amikor Mi vagyunk gondolkodhatom úgy hogy ÉN???? Tudom ez így zavaros. Én ezt a zavart érzem. Nekem ez a káosz maradt a könyv után.



2017. január 14., szombat

Diana Landry: Nem ​felejthetsz el

Diana Landry: Nem felejthetsz el


Végre végre olvashattam, a Nem bújhatsz el folytatását. Annyira vártam már a befejezést. Hiszen az előző résznél nyitva maradt jó néhány kérdés. Én pedig köröm rágva vártam a folytatást. 

 

Nos megérte várni.........

 


Az első részt még 2015-ben olvastam, de ennek ellenére Alex és Kate történetének minden részletére emlékeztem. És tudtam, hogy ez a rész nem az Ő történetük lesz, azért én titkon reménykedtem benne,hogy most is fontos szerepük lesz az események alakulásában.

 

 

A történet egy gyors kis összefoglalóval, "emlékeztetővel" indul. Így aki a második résszel kezdeni az is tökéletesen megérti majd a cselekményeket. 

 

A cselekmény most is több szálon fut,ami külön lendületet ad a történetnek. Sajnos Alex és Kate minimális szerepet kaptak:( én végig hiányoltam Őket. Amikor pedig néha néha felbukkantak az maga a boldogság...mert Alex azért csak a nagy betűs P A S I :)

 

Nekem ebben a részben kicsit kevesebb volt a krimi, nem pörögtek olyan gyorsan az események, viszont sokkal több romantika volt ebben a kötetben. Furcsa mód nem zavart. Lehet, hogy még a végén kiderül javíthatatlan romantikus vagyok.

 

Furcsa volt Antonio Velásqezt ilyenek látni. Az első részben mint egy igazi maffia vezér akinek az egész város a lábai előtt hever. Egy gátlástalan gazember akinek semmi sem szent, tönkre teszi a fia életét. Nekem ebben a részben mint egy elfáradt öregember aki siratja a fiát, de az alvilági életben már nem sok befolyása van. Így igazából nem is éreztem Őt túl veszélyesnek. A sok katona és maffia vezér ellenére ebben a részben kevesebb volt az akció. Én ezt egy kicsit hiányoltam.

 

Gabe és Lena párosát őszinte leszek én nem kedveltem. Bár ez az Ő történetük nekem nem sikerült megszeretnem ezt a párost. 

Szerintem ez a történet Max és Em története. Imádtam Őket az első perctől kezdve. Végig izgultam értük és pont annyira drukkoltam nekik mint, Alexnek és Kate-nek az első részben. Úgy érzem, hogy Max és Em története egy teljesen új részt is megérdemelhetett volna.

Na és ott van Dylan. Talán lesz neki is egy története???

 

A szerelmi szál és családi dráma mellett szépen körvonalazódott a végkifejlet. Minden a helyére került. Én teljesen más befejezésre számítottam. Meglepődtem, de korrekt lezárásnak érzem.

 

Összegezve: 

 

Ezt a részt is annyira szerettem, mint az előzőt. Gördülékeny, könnyen olvasható, szerethető karakterek. Akció,szex kell ennél több:)

Nagyon sok sikert kívánok Diana Landrynek. Remélem még sok ilyen jó könyvet olvashatunk/olvashatok az írónőtől. Csak így tovább.

 

Kedvenc részem:

 

Van egy olyan rész ahol Max és Em autóban utazik és a rádióban ez a zene szól:

 

 

 

Nos igen én már annyira öreg vagyok, hogy ismerem ezt a zenét és imádom!! Na jó anyukámnak köszönhetem :)  Annyi kellemes emléket idézett fel benne, hogy most rongyosra hallgatom.