2017. január 23., hétfő

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Ez a mini könyv klub első könyve, a romantika téma körében. A tíz könyv közül csak ebben voltam biztos, hogy olvasni szeretném. Így természetes, hogy amikor kiderült, hogy bejutott a döntőbe, sőt ezzel kezdhetünk januárban. Kicsit fellélegeztem. Nos a romantika nem az én világom, így kilépve a korfontzónámból megpróbálok nem minden értékelést azzal kezdeni, hogy nekem ez nem tetszett :) Úgy határoztam megpróbálom a jó oldalát nézni és előítéletek nélkül hozzá állni az olvasásoknak.



Mielőtt megismertem ezt a könyvet, minden ismerősöm aki már olvasta vagy látta filmen ódákat zengett róla. Mennyire jó és érdekes a molyon pl senki nem tudta elolvasni a könyvet papír zsepi nélkül. Így hát én is belekezdtem, gondoltam egy 100 zsepi elég lesz.
Az első néhány oldal után én teljesen ledöbbentem én ezt a könyvet már olvastam csak annak az volt a címe : Philippe Pozzo di Borgo: Életrevalók

Haragudtam a könyvre, az író nőre. Nem tehetek róla és minden rajongótól elnézést kérek, de hát ez ugyan az a sztory. Annyi az eltérés hogy nem a barátság kerül előtérbe, hanem a "szerelem"
Van egy gazdag mozgás sérültünk+szegény lányunk aki véletlenül lesz fő hősünk ápolója+ sok kaland. Nos az Életrevalókban szegény lány helyett egy szegény fickó van....ennyi


Van nekünk egy édes kisLouisa-nk. Akár mennyire is haragszom a könyvre, Lou karakterébe nem tudok belekötni. Imádtam a bohóságát, a fura ruháit és ahogyan szépen lassan megváltozik. Az a csíkos harisnya nadrágos kislány a történet végére felnő, de meg tud őrizni mégis valamit abból a bájból amiért szerettem.


Én ezt a könyvet egyszerűen nem tudom romantikus történetként kezelni. Annyira mély erkölcsi mondanivalója van, hogy az a tény hogy ez a két ember szereti egymást számomra teljesen lényegtelenné vált. Nem tudtam erre koncentrálni. Órákig lehetne  beszélgetni a kinek van igaza? te hogyan döntenél ? kérdésről. Én ezt nem teszem meg. Volt egy pont Lou születésnapja, amikor a történetből kiléptem, már nem akartam a szereplője lenni, nem akartam ott lenni velük. Hátradőltem és csak szemlélődtem.

Sajnos nem volt szükségem a 100 db zsepire. Nem sírtam, de mégis elvitt ez a történet, nagyon messzire.

Nagyon sok kérdést nyitva hagy. Én úgy gondolom jól is van ez így. Lehetne vajon a történetnek más lezárása? Vajon van jogunk egyedül dönteni? Ki a fontos Én vagy Mi? Amikor Mi vagyunk gondolkodhatom úgy hogy ÉN???? Tudom ez így zavaros. Én ezt a zavart érzem. Nekem ez a káosz maradt a könyv után.