2017. február 27., hétfő

Zakály Viktória: Szívritmuszavar

Mielőtt még teljesen kicsúszom a határidőből, hozom a mini könyvklub második könyvének értékelését.

Fülszöveg: 

A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba.
Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte.
De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaitól? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet?
A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul.
Csönge – a szerelem szava.


Szinte az utolsó pillanatig halogattam a könyv olvasását. Valahogy most nem éreztem azt az izgalmat amit a könyv klubos könyveknél szoktam. Nem égtem a vágytól, hogy olvassam
Nekem a könyv három szakaszból állt.

1. szakasz:

Én ezt nem bírom végig olvasni, ebben nem történik semmi
Van ez a fura barna lány. A könyv elején kiderül, hogy fiatal, de én mégis túl öregnek, túl depressziósnak találtam. Verseket ír. Nos ezzel sem lopta be magár a szívembe. Én a versekkel és a novellákkal hadilábon állok. 
El akarja nekünk mesélni a történetét, de ezt sajnos olyan lassan és vontatottan teszi.....nincs ember aki ezt kivárja. Engem idegesített ez a sok nyafogás, siránkozás.

2.szakasz:

A történet közepén valami történt. Az vette észre, hogy már nem kényszerből olvasom, hanem igenis érdekel  a története.Azonosulni tudtam a fájdalmával. Érdekelt a története. Rájöttem, hogy mindannyiunknak van egy ilyen története. Lehet, hogy nem ennyire komor,sötét, de a mi történetünk és egy egész életen át cipeljük magunkkal.

3.szakasz:

Hogyan lehet így el b......ni valamit?
Végre felépített valamit és akkor jön ez  a srác/férfi és ez a lány mindent eldob???  Én teljesen kiakadtam. Ezt komolyan nem értem. Mért kellet a végét tele szurkálni közhelyekkel? Ez már nem ez történet. Ez így egy semmi. értelmetlen.

összegezve:

Nem tudom eldönteni, hogy tetszett a könyv vagy sem. Megállok valahol középen és tartózkodom. Nem valószínű, hogy olvasni fogom tovább a sorozatot. Öreg vagyok már az önmarcangoláshoz.
Viszont a versolvasáshoz meghozta a hangulatot. AniTiger-rel teljesen egyetértek :) azóta én is bújom Reményik Sándor verseit.

Szeretnék szeretni

Szeretnék szeretni.
Mert nem szeretek mélyen, igazán,
halálos, nagy ragaszkodással
senkit talán.
Szomorú ez, mert annyian szeretnek
jobban, mint őket én,
s több könnyük volna engemet siratni,
mint nekem, ha őket elveszíteném.

Szétszóródtam, – ők nagyon sokan vannak,
én egyedül vagyok.
Ölelni őket száz kar kellene,
és én a semmiségbe karolok.
Hiányzik valami:
szívem központ-teremtő ereje.
Nekem nem középpontom senki se.

Vándorolok egy szívtől másikig,
s vissza megint,
s mondom magamban: szeretnék szeretni, -
de rév nem int.
Én azt hiszem, hogy volt egy örök Arc,
s az mint a köd elfoszlott százfele.
Én azt hiszem, hogy volt egy Szerelem,
elporlott, s tele lett a föld vele.

Én azt hiszem, hogy volt egy Meteor,
nekem hullt le, – de csillagtörmelék,
sok arcon meg-megcsillan egy jele,
de nem az egész, – s én megyek odébb.
Én azt hiszem, hogy volt valaki Egy,
s az Egyből itt a földön lett a sok, -
sok-sok szívből tevődik össze Egy,
szívtől szívig azért barangolok.