2017. március 18., szombat

Walt Disney

Gyerekkorom első mozis emléke Walt Disney-hez köthető. Édesapámmal a 101 kiskutyát néztük meg. Engem teljesen elvarázsolt. Ugyan már nem vagyok gyerek, de a mai napig imádom a Walt Disney-s meséket. 

Az utóbbi időben elolvastunk jó pár Disney könyvet, így gondoltam hozok egy róla egy kis szösszenetet.

Walt Disney a világ leghíresebb rajzfilmkészítője és egyik legnagyobb producere.Ő alkotta meg a Disneyland vidámparkot és hozta létre fivére, Roy O. Disney segítségével a Wlat Disney Companyt. Ő és csoportja alkotta meg a világon ma legsikeresebb rajzfilm figurák többségét, köztük Disney saját figuráját, Miki egeret. A Hófehérke és a hét törpe volt az első egész estés rajzfilmje, amely öt év alatt készült el és 1939-ben Oscar díjat kapott érte. Halála után a Disney stúdió irányítását Roy bátyja vette át, egészen 1971-ben bekövetkezett haláláig. Azóta az igazgatótanácsban ülő rokonai és egykori beosztottjai viszik tovább a mai napig az örökségét és közönség kedvenc mesefiguráit, amelyet még Disney az életében vitt. Jelenleg zajlik az élet Disneyland-ben, készülnek a Disney figurás játékok és egyéb termékek, könyvek és képregények. Számítógépes grafika is jelentős szerepet kapott. Ahogy Disney minden új technikai lehetőséget kihasznált, valószínűleg ebben is az élen lett volna.


Kedvenc meséink: 



 Ezt a négy mesét egyszerűen nem tudom megunni. Gyerekkorom óta a legnagyobb kedvencek. Nagyon örülök, hogy most már nem kell különösebb indok ha meg szeretném nézni őket Hiszen a kisfiam is imádja ezeket a meséket.Pont ilyen borongós,esős,szomorkás szombatra valók. Néha kell egy családi mozi délutánt tartani. 

Egyetlen mese van eddig ami nem igazán tetszik. Igazabból még végig sem néztük. A családból senki sem kötőt le igazán. Pedig van benne jócskán ének amik a gyerkőc nagyon szeret, de ennyi csupán a pozitívuma.

 Összességében nem rosszak a Walt Disney-s mesekönyvek, de nem adja vissza azt az élményt amit a mesefilm nyújt. Így mi inkább megnézzük és más meséket olvasunk. 

2017. március 15., szerda

Március verse

Tompa Mihály :A madár fiaihoz

 

Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanítottalak?
Vagy ha elmúlt s többé vissza nem jő
A víg ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!

Nagy vihar volt. Feldúlt berkeinken
Enyhe, árnyas rejtek nem fogad:
S ti hallgattok? elkészültök innen?
Itt hagynátok bús anyátokat?
Más berekben másképp szól az ének,
Ott nem értik a ti nyelvetek...
Puszta bár, az otthonos vidéknek,
Fiaim, csak énekeljetek!

Hozzatok dalt emlékül, a hajdan
Lomb- s virággal gazdag tájiról;
Zengjétek meg a jövőt, ha majdan
E kopár föld újra felvirul.
Dalotokra könnyebben derül fény,
Hamarabb kihajt a holt berek;
A jelennek búját édesítvén:
Fiaim, csak énekeljetek!

A bokorban itt az ősi fészek,
Mely növelte könnyű szárnyatok;
Megpihenni most is abba tértek,
Bár a fellegek közt járjatok!
S most, hogy a szél összevissza tépte:
Úgy tennétek, mint az emberek?
Itt hagynátok, idegent cserélve...?
- Fiaim, csak énekeljetek! 
 


2017. március 14., kedd

Leah Scheier: Csak a te hangodat hallom

Ezt a könyvet egy kedves ismerősöm ajánlotta figyelmembe, de a young adult besorolás miatt ezidáig halogattam.

Fülszöveg:
„Én ​voltam az egyetlen, akiben megbízott, az egyetlen, aki nem árulta el. Én voltam az, akit szeretett, az egyetlen, aki hitt neki, még akkor is, amikor a tulajdon anyja behozatta ide, hogy többé már ne szabadulhasson ki. Végig fogok menni a fehérre csempézett folyosón, bekopogok az orvosa szobájába, lecsapom az asztalra, a doktornő elé a rejtélyes füzetet, elolvastatom és megértetem vele, hogy Jonah mit titkol, felfedem előtte, amire eddig csak én lettem figyelmes.”
April nem fog csak úgy, minden harc nélkül lemondani Jonah-ról, aki a fiúja, egyben a legjobb barátja is. Bármit megtenne, hogy biztonságban tudhassa. Ám ahogy Jonah egyre mélyebbre süpped sötét depressziójába, hogy így szabaduljon múltja gyötrelmes megrázkódtatásaitól, a lány vívódni kezd. Megpróbálhatja megóvni szerelmét, de ezzel azt kockáztatja, hogy elveszít minden mást: a családját, a barátait, a lehetőséget, hogy egy komoly hírnévnek örvendő művészeti iskolában tanuljon zenét. Vajon mekkora áldozatot kell hoznia? Végül elég erős lesz ahhoz, hogy elhallgattassa a döntésével egyet nem értőket… És azokat a hangokat, amiket egyedül Jonah hall?


Először azt hittem bajban leszek a könyvvel. Elég tipikusan indul a story. Tízen éves gimis lány szenved. Elmegy a legjobb és egyben egyetlen barátnője egy magán suliba, d e nekik nincs erre pénzük így marad az állami gimi. Sőt ha ez még nem lenne elég nincs pasija!!!!! Nem Ő a legnépszerűbb lány az osztályban! Világ vége katasztrófa. Aztán megérkezik a nagy Ő és minden fenekestől felfordul. Sok sok hm,hm, után valahogyan túllendültünk ezen. A történet kinőtte magát. Egyszerűen már nem tudtam letenni annyira érdekelt. Eltűntek a tini nyafogások és már csak két embert  láttam magam előtt akik mindent feladnak egymásért.

Jonah és April megragadja az ember lelkét és elméjét. Folyamatosan tovább gondoltam az eseményeket. Folyton azon rágódtam, vajon én hasonló helyzetben hogyan reagálnék minderre? Vagyon olyan erős, hogy végig csináljam?

Nem árulok el nagy titkot: a könyv a skizofréniáról szól. Érdekes volt olvasni, bár azért hozzá tennem nem ez a legjobb könyv amit a témában olvastam. Ennek ellenére olvastatta magát. Tetszett, hogy inkább az emberi oldalra és nem a betegségre helyezi a hangsúlyt. A könyv olvasása során rengetek kérdés merült fel bennem:
Mikor jön el az a pillanat, hogy muszáj szembe néznünk az igazsággal?
Meddig lehet kitartani vagy küzdenünk egy olyan szerettünkért aki maga nem akarja a gyógyulást?
Jogunk van magunkhoz láncolni bárkit is csak azért, hogy nekünk könnyebb legyen?


Szerintem ezekre a kérdésekre nem létezik jó vagy rossz válasz.
A történet egy része pszichiátrián játszódik. Én sokkal borzasztóbbnak képzelek el egy ilyen helyet. Természetesen azért elég szörnyű volt így is olvasni a gyógyszerekről a terápiáról a csendes szobáról.
Ennek a történetnek nem lehet jó befejezést írni. Én mégis úgy gondolom kaptunk egy egészen elfogadható alternatívát.




2017. március 12., vasárnap

Vasárnapi bölcsesség 1.


„Mindenki maga irányítja sorsát;
mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait.
Csak mi tartozunk ezért felelősséggel,senki más.” 

 Budha

2017. március 9., csütörtök

Problémamegoldó mesék

Az elmúlt napokban, vagy inkább az elmúlt hetekben:) Berg Judit meséivel barátkoztunk. Két meséjét olvastuk:

Mivel a két mese teljesen azonos felépítésű, így gondoltam a kettőről egyszerre hozok egy kis szösszenetet.
A Hisztimesék és a Meseleves öt kis történetet tartalmaz. Igazából csak hármat:)





  1. "Felnőtt mese": számomra ez a nyugi nem vagy egyedül kategória. Minden anya ugyan azzal a problémával küzd. Hisztizik a gyerek, nem akar semmit enni. Az írónő mindkét esetre kínál egy megoldást. Ő a mese erejét használja. Én is ebben hiszek. Hiszen Kodály Zoltán is azt vallotta a zenei nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Szerintem ugyan ez igaz a mesélésre, mese olvasásra is. Nem túlzok, ha azt mondom az én gyerekemnek már születése óta olvasok. Ma 18 hónapos szereti, igényli a meséket. Van úgy, hogy csak a képeket nézegeti lapozgatja a könyvecskéit, de egyre többször van igény az olvasásra is. Mese olvasás közben fut egy két kört, majd visszaül az ölembe és figyel. Azért, hogy hozzak egy személyes példát is: ) Bence nem igazán szereti a leveseket. Gondoltam kipróbálom etetés közben működik vajon a mese ereje? Igen működik:) Már megesszük a paradicsom, a bab és a húslevet is!
  2. Aztán következik három kis történet. Ami tetszett, hogy olyan valóságosnak éreztem. Olvastam, hogy az írónőnek is négy gyermeke van, gondolom róluk szól. nekem tetszettek a mesék tartalma. szerintem bőven elég. Nem kell ezt túlbonyolítani.
  3. Ráadás mese: Nem függ össze szorosan a mesekönyv tematikájával, olyan érzésünk van mintha csak úgy biggyesztették volna őket. Én mégis szerettem/szerettük ezeket a meséket. Igazi jó kis levezetés.
 
A meséket én óvodáskortól ajánlanám. Ebben a korban már tökéletesen megértik Ők is  a történeteket. Már nem csak a képek és anya hangja érdekli Őket. Szerintem akár esti mesének is tökéletesek. Mivel rövidek és hasonló történeteket mesél el, így szerintem egyszerre túl sok:)


Berg Judit kedvencünk lett. Biztosan fogunk még tőle olvasni. Jelenleg Maszat történetei és Rumini között vacillálunk:)  Szerintetek melyik legyen a következő?

2017. március 8., szerda

Tommy Wallach: Kösz, hogy…

Hihetetlen, hogyan repül az idő. Már március. Elérkeztünk a mini molyklub harmadik köréhez. Ez az utolsó közös olvasásunk. Márciusban Tommy Wallach: Kösz, hogy…című könyvét olvassuk. Bevallom őszintén, már nem emlékszem, hogy mire szavaztam, de nagy valószínűséggel nem erre.



Parker Santé egy szerencsétlen balesetben elveszíti édesapját. Élete gyökeresen megváltozik, hiszen a baleset óta képtelen megszólalni. Teljesen elszigetelődik  a kortársaitól, nincsenek barátai. Egyetlen kapcsolata a külvilággal a notesze. Miközben osztálytársai fényes jövőjüket tervezgetik, ő csak sodródik, szállodákban bámészkodva üti el az idejét, a vendégeket figyeli.Egy ilyen alkalommal ismerkedik meg Zeldával. Azonnal felfigyel az ezüst hajú lányra. Különös egyeséket kötnek.Innen folytatódik történetünk......






 Két dolog miatt nehéz nekem ezt, most értékelnem:

  1. Számomra ez a könyv nem tartozik a romantikus könyvek közé. A szerelmi szál annyira mellékes, hogy szerintem teljesen elhanyagolható. A történet szerelem nélkül is teljes egész lenne.
  2. Az első pár sor után teljesen egyértelművé vált,bármennyire is jó lesz a könyv.....nem én leszek a célközönség.Egyáltalán nem tudtam azonosulni a tinédzserek világával. Hiába na...öregszem:)

Bele bele olvastam mások értékelésébe és majdnem mindenhol szerepel a "nem egy szokványos történet". Sajnos nekem a "lerágott csont" jutott először eszembe a könyvről. Tele tűzdelve rengeteg klisével.

Ami dicséretet érdemel az Tommy Wallach írói stílus. Nekem kifejezetten tetszett, hiszen az egész azt a hatást kelti mintha Parker felvételi esszéét olvasnánk.

Érdekes témákba ugrunk fejest: halhatatlanság,alkoholizmus,gyász és ha nagyon muszáj akkor ott az a szerelem is, ami szerintem nem is szerelem. Parker számomra egy nagyon különleges fiú. El szem tudom képzelni, milyen nehéz lehet szavak nélkül élni.Viszont azt nem értettem mért választja ezt az elszigetelődést. Mért nem szeretne meggyógyulni. Természetesen ahogyan haladunk előre a regényben mindenre választ kapunk. Szimpatikus volt, hogy Parker nem egy adoniszi. Egy átlagos tini, aki ügyesen ír, jó a humora de nincs kockahasa :) ennek ellenére én kicsit koravének éreztem, bár ezt tudjuk be a tragédiának, amely beárnyékolja az életét. Parker anyja egyáltalán nem tudtam azonosulni. Értem, hogy elveszítette a férjét, de ott a fia! Nem egymás támaszainak kellet volna lenniük? Hogyan törődhetett  bele, hogy a fia nem tud beszélni. Zeldával nagyon vegyesek az érzéseim. Szimpatikusnak találtam, ahogyan Parkert próbálja ösztönözni, visszarángatni az életben. Viszont a Nathaniel-es dolgot nem értettem. Nekem annyira közömbösnek tűnt amikor róla beszélt, de persze lehet, hogy ezt a kétszáz valahány év fásultsága tette. Alana nagy kedvenc. Kár lett volna kihagyni, emelte a történet színvonalát. Vidám,humoros csajszi én nagyon bírtam.Nagyon örültem, hogy az író nem játszotta ki a Parker Alana kártyát.


Összegezve:

A könyvet nem olvastam volna végi, ha nem a klubba kell. Így már becsületből is elolvastam:) Szerettem a történet helyszínét. Bár nekem valamiért San Francisco-ról a krimi jut eszembe:) de szerettem azokat a részeket olvasni ami a város érdekességeiről szólt.A történetet sokszor untam.Ennek ellenére olvasnék még mást az írótol, mert a stílusa tetszik. Így a harmadik kör után véglegesen kijelenthetem a romantika nem az én műfajom. Hát ez van....ízlések és pofonok:)