2017. március 8., szerda

Tommy Wallach: Kösz, hogy…

Hihetetlen, hogyan repül az idő. Már március. Elérkeztünk a mini molyklub harmadik köréhez. Ez az utolsó közös olvasásunk. Márciusban Tommy Wallach: Kösz, hogy…című könyvét olvassuk. Bevallom őszintén, már nem emlékszem, hogy mire szavaztam, de nagy valószínűséggel nem erre.



Parker Santé egy szerencsétlen balesetben elveszíti édesapját. Élete gyökeresen megváltozik, hiszen a baleset óta képtelen megszólalni. Teljesen elszigetelődik  a kortársaitól, nincsenek barátai. Egyetlen kapcsolata a külvilággal a notesze. Miközben osztálytársai fényes jövőjüket tervezgetik, ő csak sodródik, szállodákban bámészkodva üti el az idejét, a vendégeket figyeli.Egy ilyen alkalommal ismerkedik meg Zeldával. Azonnal felfigyel az ezüst hajú lányra. Különös egyeséket kötnek.Innen folytatódik történetünk......






 Két dolog miatt nehéz nekem ezt, most értékelnem:

  1. Számomra ez a könyv nem tartozik a romantikus könyvek közé. A szerelmi szál annyira mellékes, hogy szerintem teljesen elhanyagolható. A történet szerelem nélkül is teljes egész lenne.
  2. Az első pár sor után teljesen egyértelművé vált,bármennyire is jó lesz a könyv.....nem én leszek a célközönség.Egyáltalán nem tudtam azonosulni a tinédzserek világával. Hiába na...öregszem:)

Bele bele olvastam mások értékelésébe és majdnem mindenhol szerepel a "nem egy szokványos történet". Sajnos nekem a "lerágott csont" jutott először eszembe a könyvről. Tele tűzdelve rengeteg klisével.

Ami dicséretet érdemel az Tommy Wallach írói stílus. Nekem kifejezetten tetszett, hiszen az egész azt a hatást kelti mintha Parker felvételi esszéét olvasnánk.

Érdekes témákba ugrunk fejest: halhatatlanság,alkoholizmus,gyász és ha nagyon muszáj akkor ott az a szerelem is, ami szerintem nem is szerelem. Parker számomra egy nagyon különleges fiú. El szem tudom képzelni, milyen nehéz lehet szavak nélkül élni.Viszont azt nem értettem mért választja ezt az elszigetelődést. Mért nem szeretne meggyógyulni. Természetesen ahogyan haladunk előre a regényben mindenre választ kapunk. Szimpatikus volt, hogy Parker nem egy adoniszi. Egy átlagos tini, aki ügyesen ír, jó a humora de nincs kockahasa :) ennek ellenére én kicsit koravének éreztem, bár ezt tudjuk be a tragédiának, amely beárnyékolja az életét. Parker anyja egyáltalán nem tudtam azonosulni. Értem, hogy elveszítette a férjét, de ott a fia! Nem egymás támaszainak kellet volna lenniük? Hogyan törődhetett  bele, hogy a fia nem tud beszélni. Zeldával nagyon vegyesek az érzéseim. Szimpatikusnak találtam, ahogyan Parkert próbálja ösztönözni, visszarángatni az életben. Viszont a Nathaniel-es dolgot nem értettem. Nekem annyira közömbösnek tűnt amikor róla beszélt, de persze lehet, hogy ezt a kétszáz valahány év fásultsága tette. Alana nagy kedvenc. Kár lett volna kihagyni, emelte a történet színvonalát. Vidám,humoros csajszi én nagyon bírtam.Nagyon örültem, hogy az író nem játszotta ki a Parker Alana kártyát.


Összegezve:

A könyvet nem olvastam volna végi, ha nem a klubba kell. Így már becsületből is elolvastam:) Szerettem a történet helyszínét. Bár nekem valamiért San Francisco-ról a krimi jut eszembe:) de szerettem azokat a részeket olvasni ami a város érdekességeiről szólt.A történetet sokszor untam.Ennek ellenére olvasnék még mást az írótol, mert a stílusa tetszik. Így a harmadik kör után véglegesen kijelenthetem a romantika nem az én műfajom. Hát ez van....ízlések és pofonok:)