2017. július 24., hétfő

A héten három kortárs magyar írót szeretnék a figyelmetekbe ajánlani!



Fiume, azaz Rijeka neve nem csupán az Adriai-tengerhez látogató turisták körében cseng ismerősen. Ebbe az akkor éppen Magyarországhoz tartozó, soknemzetiségű kikötővárosba utazik kevéssel az első világháború kitörése előtt Kovách Richárd budapesti újságíró, hogy leleplező riportot írjon a fővárosi lapokban bulvártémaként fölbukkanó fiumei cápa mibenlétéről. A tengerparton tombol a bóra, a viharos őszi szél, az Amerikába tartó, kivándorlókat szállító Carpathia óceánjáró kapitánya cápaveszélyre figyelmezteti a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóságot, a városszerte könnyűvérűségéről ismert Noskó Emília kisasszony pedig tragikus körülmények között meghal. És miközben Kovách Richárd Fiume viszonyaival ismerkedik, rá kell jönnie, hogy a „boldog békeidők” látszata mögött társadalmi és magánéleti feszültségek húzódnak, és a legnagyobb veszélyt nem is a tengeri ragadozók jelentik…



 Rakovszky ​Zsuzsa új műve különleges családregény, a családok hiányairól. Hiányzó láncszemekről, negatív töltésekről. Vonzásokról és taszításokról. Az egymás mellett élő emberek boldogságkereséséről és társas magányáról. Arról, hogy mi adható tovább, és mi az, ami sorsszerűen megszakad. A nagyszerű költő, író korábbi regényeihez képest a Célia napjainkban játszódik és elbeszélője férfi. Míg korábbi nagyepikai munkáiban régebbi korok mélyére pillantott a szerző, addig ez a regény a közelmúlt és a ma Magyarországán és Budapestjén játszódik, még hozzá hatványozottan: agresszív reklámokkal és ostoba szolgáltatásokkal kidekorált, kommercializálódott hétköznapjaink díszletei között. E tárgyi világot olyan erősen rajzolja meg Rakovszky, hogy hirtelen saját életidőnk történeti mivoltára döbbenünk rá. A Célia másik újdonsága, hogy az elbeszélői hang egy férfihoz tartozik – és ő meséli el a történetet, amelyben a legfontosabb szereplő két nő. Hősünk évekkel később tudja meg, hogy véletlenül apa lett: ekképpen kerül életébe a lánya, a huszon-egynéhány éves Célia. Egy gyakorlatilag ismeretlen embernek kellene segítenie – közben pedig saját élete idegenségére is rápillant. A Célia lendületes, érzékeny próza, színes humorral, jól felépített fordulatokkal és Rakovszky Zsuzsára jellemző lírai karakterű nagyításokkal, lelki röntgenfelvételekkel.


1983-ban ​minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen – nincs szükségük élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot. De ami talán a legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból.
Csoda történt, vagy csupán nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt?
Miután csaknem kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni. Felelősség nélküli munkának tűnik: délelőtt etetés és trágyalapátolás, majd hosszú, unalmas délutánok langyos sörök és külföldi fiatalok társaságában, akik Gáborhoz hasonlóan mind menekülnek valami elől, legyen az egy régi szerelem, vagy a felnövéssel járó felelősség.
De Gábort az állatok választották ki. Senki sem gondolja, hogy ez jelentőséggel bír… de mi van, ha mégis? Ha az egyszerű nyári munka hamarosan bizarr, iszonyattal, halállal teli rémálommá válik, melynek a tétje sokkal nagyobb, mint azt bárki gondolta volna?
Veres Attila a lovecrafti horrort és a vandermeeri szürreáliát vegyíti első regényében, egyszerre tisztelegve a spekulatív fikció múltja és jövője előtt.