2017. július 10., hétfő

Ajánló 2

A héten egy kicsit emlékezünk Szabó Magdára aki 2017-ben ünnepelné születésének századik évfordulóját. Ebből az alkalomból szeretném három könyvét ajánlani.


Szabó ​Magda hagyatékából előkerült két, kézzel írott, recepteket tartalmazó füzetecske. A megsárgult lapokon található ételek sokszínűsége és érdekessége csupán kultúrtörténeti szempontból is kiadásra érdemesíti őket, ám ezen felül olyan emlékekről van szó, amelyek számos szálon kötődnek Szabó Magda életéhez és írói világához, és ahhoz a miliőhöz, amely a hétköznapokban körülvette őt. Vélhetően ennek is köszönhető, hogy az írónő gondosan megőrizte őket az utókornak.
Az Egy meszely az fél icce receptjeit nem az írónő saját maga készítette el, de minden bizonnyal ezeket az ételeket ette gyerekkorában és a későbbiekben is. A visszaemlékezések szerint egész életében ragaszkodott a házias ízekhez, azokat értékelte igazán.
A régebbi füzet – melybe az 1800-as évek végén kerültek az első bejegyzések – belső borítóján a következő felirat olvasható: Jablonczay Gizella szakácskönyve. Jablonczay Gizella neve jól ismert a Szabó Magda-olvasók előtt, hiszen a családi mitológiát elbeszélő Régimódi történet egyik fontos szereplőjéről, az írónő édesanyjának, Jablonczay Lenkének a nagynénjéről van szó. A másik, szintén kézírásos füzet szerzőjét nem ismerjük, és a receptek valószínűleg későbbi keletkezésűek. A receptek mellett található bejegyzések, kiegészítések arra utalnak, hogy mindkét szakácskönyvet gyakran forgatták, és a legtöbb recept valóban el is készült. 


 Szabó ​Magda első elbeszéléskötetében megrendítő, ismerős-ismeretlen világ tárul elénk. Mintha egy nagy zegzugos labirintusában bolyonganánk, minden fordulónál más-más alakkal találkozunk, hol szelíd öregek vesznek körül, majd gyerekek: megfélemlítettek vagy magabiztosak, elrontottak vagy szeretetre sóvárgók, s végül a gyerekek és öregek problémái iránt többnyire érzéketlen közbülső nemzedék. Az író rá jellemző módon, mélyre hatoló pszichológiai érzékkel elemzi a három nemzedék együttélésének problémáit. Az elbeszélések nagy része az öregek és a gyermekek kapcsolatának szorongatóan izgalmas alakulásáról szól. Egymásrautaltságuk kölcsönös szeretethez vezet (Csibi, Kakasszó, Nenő), ha pedig a szeretet hiányzik, a történet vagy félelmetes árnyakkal népesül be (A mosolygó Bacchus), vagy pedig démonikus fordulatra készteti a gyermeket (Teréz, Domb utca).
A kötet valamennyi elbeszélése egy-egy észrevétlenül kiteljesedő dráma, amely villanó fénnyel világít be a lélek rejtett zugaiba. Gyakran iszonyú energiákat sejtet meg, oly nagyfokú mohóságot és gyűlöletet, amely pusztuláshoz (Szent Róza ünnepe) vagy eltorzult kortól bátorítva pusztításhoz vezet (A zsidó kutya).
Az Alvók futása kötet szép példája az író sokoldalú tehetségének, s érdekessége, művészi színvonala a legjobb Szabó Magda-regények egyenrangú társává teszi.


 Ginát, az elkényeztetett pesti lányt 1943 őszén tábornok apja felpakolja és minden magyarázat nélkül elszakítva megszokott környezetétől egy vidéki református leánynevelő intézetbe viszi. Az árkodi Matulában egyedül maradó kislányt teljesen letöri a szépségtől mentes purintán környezet, ami annyira más, mint amihez hozzá volt szokva, hogy egyszerűen képtelen elfogadni helyzetét. Összevész osztálytársaival, s szökésre készül. A balul sikerült akció után azonban az apja felfedi előtte az igazat, s ezek után Gina önként vállalja a rabságot, s miután kibékül a többi ötödikessel is, 19-en lesznek testvérek, sőt már ő maga is kezd hinni a helyi legendákban. Például a Matula kertjében álló szobor, Abigél varázserejében, aki ha nagy bajban hozzá fordulnak a lányok mindig segít.
De a háború és az ezzel járó változások egyre közelednek, s talán a vastag falak se lesznek sokáig biztonságosak egy olyan gyermek számára, akinek Vitay tábornok az apja.

Továbbá hoztam három gyerekbarát programot is Nektek. Még tart a nyári szünet és ha már nagyon unnánk a játszótereket vagyok a strandokat. Szerintem ezek igen ígéretesek!



  Úgy látszik ez az év a dinóké:) A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezésre kerül a DinoExpo, az iharkúti dinoszaurusz-lelőhely, és az ott folyó ásatási munkálatok bemutatására rendezett nyílt napok keretében.






 Újpest- központban a Polgármesteri Hivatal mögötti területen alakítottak ki a gyerekeknek egy szuper nyári játszórészt, ahol van egy óriáshomokozó, csocsók, társasjátékok, óriás sakk, kosárpalánkok és még sok-sok egyéb játék.
A téren van büfé is és nagyon közel van hozzá a piac is, ahol tudtok venni enni- és innivalót és a piacon van mosdó is.
Ha van nálatok váltóruha, akkor a Polgármesteri Hivatal oldalában levő szökőkutat se hagyjátok ki, itt a járdából fel-fel törő vízzel játszhatnak a gyerekek.
Időpont: 2016. június 10. – augusztus 14.
Nyitva tartás: hétköznaponként 9-től 19 óráig, hétvégenként 15-től 19 óráig
Ingyenes program!





Ha már nagyon elegetek lenne a melegből. Irány a Mozi:) Nézzétek meg a Gru 3 :)

Amikor Gru és újdonsült felesége, Lucy képtelenek legyőzni az emberiséget fenyegető legújabb gonosztevőt - az egykori gyerek tévésztárt, aki a 80-as évek megszállottja, és Balthazar Brattnek hívják -, megalázó módon kirúgják őket az Anti Gonosz Ligából. A minyonok azt remélik, Gru megragadja az alkalmat, és visszatér a bűn útjára, de amikor Gru világossá teszi, hogy már visszavonult mindettől, akkor a minyonok felmondanak, és elindulnak a saját fejük után.