2017. július 16., vasárnap

Dombontúli mesék

A héten az egy gyerekem mellé még érkezett másik négy. Komoly feladat volt, hogy a közös programok minden korosztály igényét kielégítse. A legidősebb 12 éves és az én manócskám a maga 22 hónapjával a legfiatalabb volt, így képzelhetitek nem volt egyszerű dolgom. Szerencsére a mesekönyveket mindannyian szeretik, így minden nap volt közös mese olvasás és diavetítés is.

Mivel ennyire különböző korúak voltak a gyerekek ezért a mese választás sem volt egyszerű. Teljese meglepődésemre mindannyian egyetértetek abban, hogy Lackfit olvassunk. Lackfi nevét ismerték az óvodából és a suliból is. 
Én őszintén megvallom, hogy az író neve hallatán nekem nem a mesék jutnak az eszembe. Viszont kész csoda lenne, ha egy hat gyermekes apuka nem írna mesekönyveket nem?

Dombontúli mesék



A gyerekeknek erre a mese sorozatra esett a választásuk. Én bevallom nem igazán szeretem a sorozatokat, de tudom a gyerekek mennyire szereti, hogy a kedvenc hősükkel újra és újra átélhetik legújabb kalandjaikat. 

A tizennégy részes mesekönyvsorozat helyszíne a Dombontúli Lakópark, ahol mindig történik valami. Csigalassú Biztibácsi vigyáz az épülő házakra, amelyekbe mindig új állatcsalád költözik, elsőként a kiselefánt, Akác, majd sorban a többiek, a teknős, a zsiráf, az egér, a majom, és többi társuk. Együtt játszanak tűzoltósat, vonatosat, együtt csónakáznak a patakban, és persze együtt is csobbannak bele a vízbe, együtt keresik a titkos átjárót, és a közös játékok során mindannyian jó barátok lesznek. 

Számomra ez a mese sorozat nagy csalódás. Minden történet ugyan az. A tízennégy részben nincs semmi csavar. Mindig beköltözik valaki,Biztitbácsi figyelmezteti mit nem szabad, összebarátkozik a többi lakóval, csinálnak valami csínt és hazamennek. 
Én tisztelem Lackfi írói munkásságát és hiszem azt Ő ennél sokkal többet és jobbat is tud.
Viszont a gyerekek imádták. Hangosan kacagtak és voltak részek, amelyeket kérték, hogy olvassunk újra.
Három rész olvastunk a héten:
  • Se pipogyák, se nyámlilák
  • Álompince és citromos arcvíz
  • Csihi puhi és kerek perec

Minden rész egy kedves kis feladattal kezdődik. Megkel számolni  pl: hány foga van a krokodilnak,két kép és meg kell keresni a különbségeket. Ezeket a részeket a gyerekek nagyon élvezték még a legnagyobb is. Bár azért megjegyezte, hogy ez dedós feladat, azért Ő is lelkesen számolt.
A mesét csupán csak a gyerekek élvezték. Én sajnos untam, de ők olyan jó szórakoztak, hogy ez  kárpótolt engem mindenért.
Megismerkedtünk Teknős,a Majom lány és Krokodil történetével. A legjobban a krokodilost Gesztenye történetét szerettük. Teljes egyetértés volt, ez egy igazi fiús történet és a krokodilok menők a legidősebb keresztfiam szerint.
A történet végén szintén van egy aprócska feladat. Majd az utolsó oldalon megtippelhetjük ki lesz az új lakó és le is rajzolhatjuk.

Aztán jön az a rész amitől én teljesen kiakadtam.
Gyűjts össze mind!
Ugyanis minden meséhez kapunk egy plüss figurát. És igen lehet még ezt tovább is fokozni, ha egyszerre megrendeljük kapunk egy tornazsákot is amibe az összes állatka elfér.
Én utálom az ilyesmit!
Értem én ennek a marketing célzatát és igen vegyünk könyveket és erre ösztönözzük a gyerkőcöket is, de akkor nem lehetne valamivel értelmesebb dologgal tenni ugyan ezt?
Nem is tudom, ha mind összegyűjtünk kapunk egy  szép dobot amiben csúcs szuperül néz ki.
Őszintén a gyerekeket meddig érdekli az ilyen? Vagy igen is van erre igény? Csak az én gyerekem nem érdeklődik az ilyen dolgok iránt?
Nálunk az ilyen plüss figurák max öt perc után mennek a süllyesztőbe.  Na persze nem ez lenne a helyzet, ha autót,repülőt vagy robotokat gyűjtenénk.

Összegezve:

Nem lett kedvenc a sorozat. Bőven elég volt ez a három rész. Nekem már most úgy hatott az egész, hogy maga az író is unja az egészet és minél előbb szeretne a lakópark összes házikójának új lakót, hogy Ő maga új kalandba kezdhessen.